facebook
2017-10-06 14:49:57

Két meccs után több mint két hét szünet következett a Kisvárda Master Good SE számára, a válogatott játékosoknak persze meccsekkel telt a bajnoki pihenő és szerdán egy rávezető kupameccs is szerepelt a programban, amelyet 38–21-re nyert meg a szabolcsi NB I-es alakulat a másodosztály Keleti csoportjában szereplő Balmazújváros ellen.

Vasárnap következik a békéscsabai bajnoki, amelyen olyan csapatok találkoznak, amelyeken nehéz eligazodni. A Kisvárda ugyanis a 24–23-as győzelmet hozó székesfehérvári rajt után hazai pályán kapott ki 23–22-re a Budaörstől, a Békéscsaba pedig két nagyobb vereség és egy kisebbfajta edzőválság (Skalicszki László felajánlotta a lemondását, amit nem fogadtak el) után a Ferencváros otthonában úgy kapott ki 22–19-re, hogy a szünetben még öt góllal vezetett. Megjegyzendő, a kisvárdai felkészülési tornán hasonló módon nyert a KKC a viharsarkiak ellen.

– Sem a felkészülési időszakban játszott meccsek, sem pedig a korábbi bajnokik nem számítanak már ilyenkor – mondta Mátéfi Eszter, a Kisvárda szakmai igazgatója, aki maga is edzősködött Békéscsaba. – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, amelyen csak akkor lehet esélyünk a győzelemre, ha koncentráltan és fegyelmezetten játszunk. Mondjuk úgy, ahogy azt az első bajnoki meccsünkön tettük Székesfehérváron. Ha olyan az eredmény, a békéscsabaiak képesek belelkesedni hazai pályán, a közönség is űzi őket, de minden körülménnyel együtt nyerni szeretnénk vasárnap.

A csapatból a múlt héten öt légiós is a saját nemzetének válogatottját szolgálta, kis túlzással a balmazújvárosi kupameccsen találkozott újra egymással a teljes keret.

– Azért jött jól a hétközi kupameccs, hogy újra összerázódjon a csapat, igyekeztünk a terhelést is úgy adagolni, hogy figyelembe vettük, ki mennyit utazott – így Mátéfi Eszter. – Végül mindenki játszhatott, mindekni lőtt gólt és az elejét leszámítva magabiztos győzelmet arattunk, érvényre juttattuk az osztálykülönbséget. Gondot jelent, hogy Marincsák Nikolettre továbbra sem számíthatunk, Samira Rocha játéka erősen kérdéses, viszont örömteli, hogy Tamara Radojevics már teljes értékű munkát végezhetett.


TÁMOGATÓINK